Jó pár évvel ezelőtt, még a háborúk idején, élt egy szegény család, akik féltve életük és egyetlen gyermekük életét menekülni kényszerültek városukból. Az akkor 6 éves Sophie még nem sokat értett a felnőttek gondjaiból, de azt érezte és tudta, hogy szülei félnek, feszültek és boldogtalanok, mert a világ, amiben élnek veszélyes. Az aggódó kislány nagymamája ilyenkor mindig mesékkel próbálta elvonni az unokája figyelmét azon dolgokról, ami felett nem lehet befolyása. Tündér mesékkel és varázslatos történetekkel kápráztatta el, Sophie pedig mindig elcsodálkozott, nagymamája milyen elképesztő fantáziával rendelkezik.
Mesélt neki egy különleges vízesésről, melynek csobogó fátyla mögött volt egy barlang, amely olyan sötét volt, hogy az orrukig se láttak volna el. A barlang nem egy átlagos hűvös és sötét hely volt, hanem egy átjáró. Aki lámpával próbálta felfedezni, képtelen volt rá, mert már a belépéskor kialudt vagy elromlott a lámpája. A gyufa elaludt. A barlang egyszerűen taszította a fényt, mintha titkát sosem akarná felfedni. Csak, hogy volt egy trükkje, amit nem sokan ismertek. Nem kellett hozzá se túra készlet, se drága kütyü. Késő este kellett menni, mikor a hold már javában bevilágította az alatta lévő világot. De nem üres kézzel, nem ám. Egy befőttes üveggel kellett érkezni. Az éjszaka leple alatt ugyanis megjelentek a szentjános bogarak. Elkapni legalább egyet könnyűnek tűnhet, pedig nem az. Gyorsak, fürgék és sajnos, nagyon törékenyek. De ha sikerül, az ő fénye a barlangban nem aludt ki. Ahogy pedig bevilágította fényével a sötét odút, láthatóvá váltak falrajzok. Nem, nem az őskorból. Virágok és szép minták tarkították a barlang belsejét. Elsőre gyermeki alkotásnak tűnhettek, de áradt belőlük a jókedv és békesség. A barlang mélyén aztán volt a földön egy krétával rajzolt kör. Pont akkora, amekkorába egy felnőtt kényelmesen elfér. Ha ráléptünk, nem történt semmi. Varázs szavak is kellettek mellé, ami így szólt:

Tündér torta, szirén dal,
Békesség és diadal.
Szívem tiszta, reményteli,
Nyílj ki kapu, mesebeli.

Ebben a pillanatban a vonalak fényessé válnak, és a kör belseje megszűnik létezni, aki pedig rajta áll, szépen belepottyan, akár Alíz az odúba, mely elvezeti Csodaországba. Csakhogy a lyukba zuhanó először egy különös, világokat összekötö, végtelen szakadékban találja magát, ami végül eljuttatja Dredwood világának egyik varázslattal vagy épp szörnyekkel teli országába.

Eme különleges világnak ugyanis több, egymástól nagyon is eltérő országa van. Többek között:

Tükörország, ahol nem minden az, aminek látszik s mégis
Thrixils, ha egy kis űrbéli kalandra vágysz
Nothingland, hol a holtak is élnek, nem csak az élők.
Balgarin, mi felidézi a középkort, csak némi mágiával
Clock Fall, egy fémekkel teli, extrém jövőt előre vetítő, háborús övezet
Isyalond, elfek otthona
Saltrock, kísérteties, szellemjárta hely, nem nyúlszívűek közkedveltje
Claytarrin, hey-ho, kalóznak lenni mégse olyan jó
Cloumore, angyalok városa
Tyromor, a háborúk világa
Caenulis, egy varázslatos tengeri világ
Keflavik, ahol még a vikingek is medvén lovagolnak
Slowroost, mert nincs mese vadnyugat nélkül

A mesék világa idővel bővülhetett, ahol felfedezésre kerültek, s a világ változott, s keltette életre őket. Hogy éppen hova pottyant az utazó általában nem ő választja, hanem maga az előtte álló kaland. Vannak persze kivételek. Gyakorlatias határ átlépők, akik oly régóta élnek a mesék közt, hogy honvágyuk vezeti haza őket. A világok közt is lehet utazni, de az sem olyan egyszerű, sőt sokszor életveszélyes. Sárkány őrizte váron át egy viking horda elől menekülve találhatunk rá a kapura, ajtóra, odvas fába rejtett egérútra. Tengernyi álmot őriz már ez a szerte ágazó világ, s kijutni belőlük is pontosan így kell. A kapuk tudják mikor ér végett a történet és csak akkor enged haza kalandos utadról.
Sophie pedig hitt ennek a történetnek létezésében.
Aztán a nagymama meghalt és a felcseperedő lány, már nem tudta tovább hűen őrizni a történetét, noha addigis átadta barátainak.

Évek teltek el és a mese már csak foszlányaiban élt néhány kobakban. Míg nem egy történetét ismerő fiatal fiú napjainkban rá nem bukkant a helyre túrája során. Emlékezett rá, bár sokszor hibázott, mire teljesen felidéződtek benne a részletek. Átkerült egy addig csupán mesének hitt világba és kalandjai során találkozott olyanokkal, akik az ő világában születtek, ám végül a mesékben találtak új otthonra.
Óvva intették őt, hogy mindenkinek kikotyogja a kalandos világ meglelését, de a fiú nem hallgatott rájuk. Nem csak mese rajongó barátai keresték fel a csodákkal teli helyeket, hanem az álnok, romolobók is. A mesék pedig nem tudták megvédeni maguk, így néhol igencsak elszabadult a Pokol. Sokszor ott ragadtak ezek a fiatalok, sőt, volt, aki ott is lelte halálát. A kapuk pedig teljesen kiszámíthatatlanná váltak és egy idő után nem csak a halandóknak járt belőle. Megnyílt ugyanis néhány "kijárat" is a napokban, amin keresztül a mesék is birtokba vehetik a mi világunk. Csakhogy számukra nincs más kaland, mint a valóság.